Ostrom alá veszik az Iszlám Állam első városát

„Elérkezett Falúdzsa felszabadításának ideje. Közeleg a nagy győzelem, az Iszlám Államnak nem maradt más, csak a menekülés” – ezekkel a szavakkal jelentette be az iraki kormányfő annak a városnak az ostromát, amelyet elsőként hódított meg az Iszlám Állam (IS) Irakban.

Haider al-Abadi nyilatkozata előtt a hadsereg már felszólította a város lakosságát a menekülésre. Akik nem tudják elhagyni Falúdzsát, azoktól azt kérték, tegyenek ki fehér zászlót otthonaikra. Becslések szerint 60-90 ezer ember lehet a 2010-ben még 320 ezres városban.

A Bagdadtól 65 kilométerre fekvő Falúdzsát 2014 júniusában hódította meg az IS és jelenleg az egyike annak a két iraki városnak, amely még a terroristák kezén maradt. A várost a katonaság, a rendőrség, és az önkéntesek erői lényegében bekerítették. Az IS számára azután vált különösen nehézzé a város megtartása, hogy tavaly decemberben elvesztette a Falúdzsától nyugatra fekvő Ramadit.

Kimaradt?