Meghalt a Hezbollah egy magas rangú parancsnoka

Izraeli légicsapásban halt meg Musztafa Badreddín, a szervezet egyik magas rangú katonai parancsoka. A hírt a Hezbollah jelentette be pénteken. A közlemény szerint Badreddín kedden halt meg a libanoni-szíriai határ közelében. "1982 óta az iszlám ellenállás legtöbb hadműveletében részt vett" - fogalmaztak a Badreddín halálát bejelentő közleményben.

Badreddín Imád Mugníjének, a Hezbollah fegyveres szárnya katonai parancsnokának sógora volt. Vádlott volt abban a perben, amelyet az ENSZ támogatásával felállított különleges törvényszék folytat Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök 2005-ben történt meggyilkolásának ügyében. Kuvaitban halálra ítélték egy 1983-as pokolgépes robbantássorozatban betöltött szerepe miatt. 1990-ben, amikor Irak megtámadta Kuvaitot, Badreddín megszökött börtönéből. A feltételezések szerint az utóbbi időben többek között Iránban bujkált.

A 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban az Irán támogatását élvező libanoni milícia Bassár el-Aszad elnök mellett harcol, és rendszeresen lő ki rakétákat Izrael területére is. Izrael nemrég beismerte, hogy több tucat légicsapást mért a Hezbollah állásaira Szíriában.

Kapcsolódók

Kimaradt?