Meghalt két romániai katona Afganisztánban

Meghalt két romániai katona, egy pedig megsebesült Afganisztánban, a Kandahár város közelében szombaton - tájékoztat a védelmi minisztérium.

A katonák szolgálatteljesítés közben, afganisztáni rendőrök kiképzésén haltak meg délelőtt 10 óra 45 perckor. A tárca közleményében nem részletezi, mi történt pontosan.

Csak annyit közöl, hogy a katonáknak a helyszínen elsősegélyt adtak, majd a legközelebbi katonai kórházba szállították őket.

Dumitrescu Iulian őrmester és Vizireanu Adrian szakaszvezető nem élte túl az incidenst, a harmadik katona állapota stabil, őt egy németországi kórházba szállítják.

Az ügyben katonai kivizsgálást indítottak.

A két elesett katona családtagjait és bajtársait Klaus Johannis államfő és Mihnea Motoc védelmi miniszter is részvétéről biztosította.

Románia idén 1181 katonával, illetve 1530 rendőrrel és csendőrrel vesz részt a NATO, az Európai Unió, az EBESZ és az ENSZ égisze alatt szervezett nemzetközi missziókban. Közülük mintegy hatszázan az ISAF nemzetközi stabilizációs erőt felváltó, tavaly kezdődött Eltökélt Támogatás (Resolute Support) elnevezésű, kiképzésre, támogatásra és tanácsadásra összpontosító új afganisztáni misszió keretében teljesítenek szolgálatot.

Románia az utóbbi két évtizedben aktív résztvevője volt a nemzetközi katonai műveleteknek Afganisztánban, Irakban, és a Nyugat-Balkánon. Ez idő alatt összesen 28 román katona vesztette életét külföldön, elsősorban az afganisztáni missziókban vállalt feladatok teljesítése közben.

Kapcsolódók

Kimaradt?