Az ecuadori földrengés halottainak száma 525-re nőtt

Ecuadorban ötszázhuszonötre nőtt a földrengés halottainak száma, de találtak három túlélőt is négy nappal a pusztító természeti katasztrófa után – közölték a hatóságok helyi idő szerint kedd este. Az előző, kedd reggeli összesítésben még 480 halottról adott hírt a belügyminisztérium. 

A sérültek száma meghaladja a négyezret, és csaknem 230 embert eltűntként tartanak nyilván. Húszezernél többen vannak még ideiglenes menedékszállásokon. Az ügyészség szerint a halottak között eddig 11 külföldit találtak, ők Kuba, Kolumbia, Dominika, Írország, Kanada és Nagy-Britannia állampolgárai. 

Ebber Arroyo, az ecuadori tűzoltóság parancsnoka közölte, hogy kedden találtak még három túlélőt, két férfit és egy nőt egy összedőlt épület romjai alatt, Manta városában. Kórházba vitték őket. 

A múlt szombati földrengés volt az elmúlt 67 év legborzasztóbb katasztrófája Ecuadorban, a földmozgás ereje a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú volt. A legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékén egy 200 kilométeres szakaszt érintett, de szerte az országban érezni lehetett. A földmozgás Pedernales városán kívül súlyos károkat okozott Manta és Portoviejo településeken is. A latin-amerikai országban több mint tízezer embert mozgósítottak a biztonsági szolgálatok a közrend fenntartására. 

A hatóságok becslése szerint a természeti katasztrófa okozta károk hárommilliárd dollárra rúgnak. Ez az összeg Ecuador GDP-jének körülbelül 3 százaléka. A károk helyreállítása több évig is eltarthat.

Kapcsolódók

Kimaradt?