Leállt a légi közlekedés a Belgium két legjelentősebb repülőterén

A légi irányítók munkabeszüntetése miatt leállt a légi közlekedés a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és Belgium második legnagyobb repülőterén, Charleroi-ban - tájékoztatott a La Libre Belqique francia nyelvű belga napilap kedden.

A Belgocontrol légi irányító vállalt munkabeszüntető akciója miatt felfüggesztették Belgium két legnagyobb légi forgalmat bonyolító repülőterén. A legtöbb fapados légitársaságnak helyet biztosító dél-belgiumi Charleroi repülőtere csak leszálló járatokat fogad. Az akció várhatóan 22.15 percig tart, utána fokozatosan áll vissza a repülőterek közlekedése.

 A vállalat szóvivőjének tájékoztatása szerint a munkabeszüntető akció már egy ideje tartott, ami azt jelenti, hogy napról-napra egyre több munkatársuk jelentett beteget. Dominique Dehaene elmondta, hogy kedd reggel a vállalat vezetése és a szakszervezet között megegyezés született a légi irányítók korkedvezményes nyugdíjba vonulásáról.

A megegyezés azonban nem volt elfogadható a dolgozóknak, akik "fokozzák akciót", amelynek következésben már háromból két munkatárs nem vett részt a repülőterek irányításban, ellehetetlenítve ezzel a működést.

A ferihegyi járatinformáció szerint három Brüsszelből Budapestre érkező és két induló járatot érint a belga légi irányítók munkabeszüntetése. A tájékoztatás szerint a brüsszeli Charleroi repülőtérről induló és 19.55-kor érkező járat egy óra öt percet késik, 21 órakor száll le, az ugyancsak Charleroi-ból 22.40-re érkező járat 1 óra 25 percet késik, éjfél után öt perccel ér Budapestre. Azt a járatot törölték, amelynek a Zaventem nemzetközi repülőtérről felszállva kelett volna a Liszt Ferenc repülőtérre érkeznie 22.45-re. Szintén töröltek egy Brüsszelbe 17.40 órakor induló járatot, a 18.05 órakor induló gép pedig egy és egy negyed órával később, 19.20-kor száll fel.

A belga rendőrség tájékoztatása szerint a repülőterek légi forgalmának leállásával egy időben, de azzal nem összefüggésben lezárták a Zaventem nemzetközi repülőtérre vezető utat egy gyanús gépjármű miatt. Az autót körbevették, a tűzszerészek speciális egysége is a helyszínre érkezett.

Kimaradt?