Rengetegen égtek benn a kigyulladt templomban

Legkevesebb 102-en meghaltak és több mint 250-en megsérültek vasárnapra virradóan egy templomtűzben India déli részén, Kerala államban.

A zsúfolásig megtelt hindu templomot a tengerparti Paravúr városban annak hatására borították el a lángok, mert egy petárdából kipattanó szikra meggyújtotta azokat a rakétákat, amelyek a csütörtöki hindu újév, a Visu ünnepére voltak bekészítve az épületbe.

Az épületet hatalmas robbanás rázta meg, és percek alatt elborították a lángok, csapdába ejtve a bennlévőket.

A legfrissebb jelentések szerint egy rendőrségi tisztségviselő azt mondta, hogy 84 halálos áldozata van a szerencsétlenségnek.

Kerala állam miniszterelnöke egy tévéadónak nyilatkozva közölte: úgy tudja, hogy a helyi vallási hatóságoknak nem volt engedélyük a tűzijátékra. Az engedélyt éppen a biztonsági kockázatok miatt tagadták meg tőlük.

A tűz helyi idő szerint hajnali három órakor keletkezett, és a tűzoltók, valamint az őket segítő rendőrök hajnalig oltották.

 

Indiában a templomokban gyakoriak a tűzesetek, illetve az olyan tömegszerencsétlenségek, amelyekben az emberek agyontapossák egymást, mert egyrészt enyhék a biztonsági előírások, másrészt sokszor még ezeket sem tartják be.

Narendra Modi indiai miniszterelnök megrendülten nyilatkozott a katasztrófával kapcsolatban, és közölte, hogy azonnal a helyszínre küldi egészségügyi miniszterét, valamint ő maga is odautazik később

Kimaradt?