A Sinai-félszigeten robbantott az Iszlám Állam

Legalább öt egyiptomi katona, egy katonatiszt és egy civil életét vesztette, 15-en pedig megsebesültek két csütörtöki robbantásban Egyiptomban, a Sínai-félszigeten. 

Rafah és Sejk Zuvajed városában több pokolgépet helyeztek el az utak mentén, amelyeket akkor robbantottak fel, amikor a hadsereg páncélozott személyszállító járművei elhaladtak mellettük - mondták el biztonsági és egészségügyi források. 

A támadásokat az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára. 

Egyiptomban Mohammed Murszi elnök 2013-es megbuktatása óta folyamatosak a lázongások, amelyeket az Iszlám Állam helyi szervezete, a Sínai Tartomány is kihasznál. A szélsőségesek támadásaiban már a biztonsági erők több száz tagja vesztette életét. 

Abdel-Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnök szerint az iszlamisták fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok szövetségesének számító Egyiptom egész létére nézve. A Szíriában és Irakban nagy területeket felügyelő Iszlám Állam kitartóan terjeszkedik Egyiptom szomszédjában, Líbiában is. 

Kimaradt?