Panama-iratok: Abbász fiának közel egymillió dollárnyi részvénye van egy cégnél

Tárik Abbász, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik fia majdnem egymillió dollárnyi részvény tulajdonosa egy, a Palesztin Hatósághoz közeli vállalkozásban a panamai offshore-botrány során kiszivárgott iratok szerint - közölte pénteken a Háárec című izraeli újság honlapja. 

A szóban forgó cég a palesztin gazdaság egyik legmeghatározóbb szereplője, az 1994-ben a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Arab Palesztin Befektető Társaság (Arab Palestinian Investment Company, APIC), amely jelen van a palesztin gazdaság szinte minden szférájában az élelmiszer-ágazattól és az orvosi felszerelésektől a reklámig, a járművek kereskedelmétől a bevásárlóközpontok létrehozásáig és működtetéséig. 

Ebben a cégben tizennyolc százalék részesedéssel a második legnagyobb részvényes a 2003-ban - a nagyobb gazdasági átláthatóságot követelő nyugati nyomás miatt - létrehozott Palesztin Befektetési Alap (Palestinian Investment Fund, PIF), amelyet Abbász elnöki rendelettel Jasszer Arafat palesztin vezető halála után, 2006-os választási győzelmét követően a fennhatósága alá vont. 

A kiszivárgott iratok szerint Tárik Abbász 2011 óta az APIC igazgatótanácsának tagja, és 2013 júniusában 982 ezer dollár értékben részvényekkel is rendelkezett a cégben. 

Kimaradt?