Abdeslam azt állítja, a nemzeti stadionnál akarta felrobbantania magát

Salah Abdeslam, a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók legfőbb gyanúsítottja azt állította brüsszeli kihallgatásán, hogy a Stade de France nemzeti stadionnál a támadások estéjén fel akarta robbantani magát, de az utolsó pillanatban visszakozott - mondta szombaton Francois Molins párizsi főügyész.

"Az első nyilatkozatai, amelyeket óvatosan kell kezelni, egy sor kérdést vetnek fel, amelyeket Salah Abdeslamnak meg kell majd magyaráznia" - hangsúlyozta az ügyész párizsi sajtótájékoztatóján, emlékeztetve arra, hogy a terrorista a stadiontól, ahova gépkocsival elvitt két öngyilkos merénylőt, Párizs XVIII. kerületébe hajtott.

Ez utóbbi helyszín annak ellenére szerepelt abban a közleményben, amelyben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet másnap magára vállalta a merényletsorozatot, hogy ott végül nem történt merénylet.

A letartóztatásától számított 60 napon belül, fellebbezés esetén pedig 90 napon belül adhatja át Belgium Franciaországnak a Brüsszelben elfogott Salah Abdeslamot - közölte szombaton a francia igazságügyi minisztérium.

Kapcsolódók

Kimaradt?