Német lap: 72 ezer menekült befogadásáról állapodhatnak meg Brüsszelben

Összesen 72 ezer menekült önkéntes alapú befogadásáról állapodhatnak meg az Európai Tanács csütörtökön késő délután kezdődő brüsszeli értekezletén - jelentette a Spiegel Online német hírportál.

Az uniós tagországok állam- illetve kormányfőit összefogó testület találkozója előtt röviddel elkészült megállapodás-tervezet szerint első lépésként 18 ezer szíriai menekültet kellene szétosztani a tagállamok között, majd további 54 ezer menekültet az ügyben tavaly júliusban, illetve szeptemberben hozott döntésekkel elindított, sikertelen áttelepítési programok keretében, azzal a módosítással, hogy a befogadás csak önkéntes lehet - írta a Spiegel Online.

A beszámoló alapján a 72 ezer embert az uniós tagállamok Törökországtól vennék át, a csúcstalálkozón rögzíteni kívánt eljárás részeként, miszerint Törökország visszafogad minden „irreguláris migránst”, aki területéről átkel a görög szigetekre, az EU pedig cserébe befogad ugyanennyi szíriai menekültet. Az nem világos, hogy mi történik, ha betöltik a keretet, és továbbra is érkeznek menedékkérők az Égei-tengeren uniós területre.

Kapcsolódók

Kimaradt?