Fegyveresek támadtak turistákra egy elefántcsontparti üdülőtelepen

Terrorista támadás ért vasárnap délután egy elefántcsontparti üdülőhelyet, amelyet külföldiek is látogatnak. Az ország elnöke, Alassane Outtara közölte, hogy a támadásnak legkevesebb 16 halálos áldozata van, 14 civil és két katona, továbbá feltehetően hat támadó.

A francia külügyminisztérium úgy tudja, hogy egy francia állampolgár is életét vesztette. Francois Hollande francia elnök nyilatkozatában gyáva támadásnak bélyegezte a történteket, hozzátéve, hogy országa még szorosabb fonja az együttműködést szövetségeseivel a terrorizmus elleni harcban.

Szemtanúk elmondása szerint fegyveres kezdtek lövöldözni turistákra az üdülővároskában, Grand-Bassamban. A kormány közölte, hogy a biztonsági erők hat fegyverest lőttek agyon, akik három szállodát is megtámadtak. Grand-Bassam az Atlanti-óceán partján van, 40 kilométerre az afrikai ország gazdasági fővárosának számító Abidjantól.

A támadás elkövetőjeként az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) nevű csoport jelentkezett. Közleményében ugyanakkor az áll, hogy „a csoport három hőse" támadta meg az üdülőhelyet, azaz nem hat fegyveresről van szó, amint azt a kormány közölte.

Kimaradt?