Angela Merkel szerint havonta 3 ezer iraki tér vissza hazájába

Nem minden menekült marad Németországban, az irakiak közül például havonta háromezren térnek vissza hazájukba - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi Aalenben, pártja egy választási gyűlésén.

A vasárnapi tartományi törvényhozási választásra készülő Kereszténydemokrata Unió  (CDU) rendezvényén a pártelnök-kancellár kiemelte, hogy az Irakba visszatérők száma emelkedő tendenciát mutat. Az emberek hazamennek, amint otthonuk felszabadul az Iszlám Állam terrorszervezet uralma alól,ezért tovább kell küzdeni a polgárháború sújtotta Szíria és Irak stabilizálásáért, a harcok befejezéséért - tette hozzá Angela Merkel.

Elmondta, hogy a belügyminisztérium és a külügyminisztérium elindít egy programot, amelyben az országos katasztrófavédelmi szervezet szíriai menekülteknek nyújt képzést, akik az így szerzett tudást hazájuk újjáépítésében kamatoztathatják. A családegyesítés lehetőségének korlátozására utalva megjegyezte, hogy a hazatérők között vannak, akik azért távoznak Németországból, hogy ismét családjukkal legyenek,hiszen rokonaik "hosszabb ideig nem tudnának Németországba jönni".

Angela Merkel ismét felszólította a németországi menedékkérőket, menekülteket, hogy fogadják el a német jogrendet és törekedjenek a beilleszkedésre. Felidézte a kétezres évek elején a bevándorlással kapcsolatban az úgynevezett vezető német kultúráról folytatott közéleti, társadalmi vitát, amely a CDU-nál is intenzíven zajlott, és kiemelte: ideje van annak, hogy a németek képviseljék saját kultúrájukat, és "meggyőzzenek róla másokat".

 

Kapcsolódók

Kimaradt?