Nancy Reagant gyászolja az Egyesült Államok

A vasárnap, helyi idő szerint délelőtt elhunyt Nancy Reaganre emlékezik Amerika.

A jelenlegi elnöki házaspár és volt elnökök sora fejezi ki részvétét a családtagoknak, s az amerikai televíziós és rádióállomások is őrá emlékeznek. 

Nancy Reagan 94 esztendősen, szívelégtelenségben hunyt el a kaliforniai Los Angelesben, s az amerikai médiumok részben úgy emlékeznek rá, mint Reagan elnök legbefolyásosabb tanácsadójára, részben pedig mint a XX. századi amerikai történelem egyik legnagyobb szerelmi történetének főszereplőjére.     

Barack Obama elnök közleményben köszönte meg Nancy Reagannek a "nagylelkű és melegszívű tanácsait", s méltatta a volt first ladyt, aki szerinte a maga idejében megváltoztatta a first lady helyét és szerepét a Fehér Házban. Méltatásában Obama elnök külön kitért arra a szerepre, amelyet Nancy Reagan az Alzheimer-kór elleni küzdelemben vállalt, attól a pillanattól kezdve, hogy a néhai Reagan elnöknél diagnosztizálták e betegséget.    

Együttérzését fejezte ki Reagan közvetlen előde és utóda Jimmy Carter és George Bush, valamint további elnökök George W. Bush és felesége, Laura, a Clinton-házaspár és vezető republikánus politikusok is. Valamennyien kiemelték Nancy Reagan férje iránti odaadását, s többen hangsúlyozták, hogy távozásával lezárult egy korszak Amerika történelmében. Az amerikai sajtóban felidézik, hogy Margaret Thatcher brit kormányfő egyszer azt mondta: Ronald Reagan nyerte meg a hidegháborút, de ez nem lett volna lehetséges Nancy Reagan nélkül.     

A volt first lady Anne Frances Robbins néven látta meg a napvilágot, 1921. júliusában, New York városában. Szülei még születése előtt elváltak, nevelőapja - egy sebészorvos - nevét vette fel, így lett Davis, majd már hollywoodi színésznőként Nancy Davis művésznéven szerepelt. 1949 és 1956 között 11 filmben játszott. 1952-ben férjhez ment Ronald Reaganhez. Amikor 1967-ben Reagant Kalifornia állam kormányzójá választották, felhagyott színésznői karrierjével. Ronald Reagan két ciklusban állt az állam élén, és 1981-ben iktatták be őt az Egyesült Államok elnökének. 

Valamennyi megemlékezés megemlíti, hogy Nancy Reagan eleganciát és stílust honosított meg a Fehér Házban, s döntő befolyása volt az épületben zajló élet irányításában, abban is, hogy férje, az elnök, hogyan válogassa össze legközvetlenebb munkatársait.

"Minden, ami tett, Ronald Reagant szolgálta" - emlékezett rá az egyik politikai elemző a Fox televízióban. Az emlékezések és elemzések szinte mindegyike kiemeli, hogy Nancy Reagan mindent a férjének rendelt alá, s amikor Reagannél Alzheimer-kórt állapítottak meg, tíz esztendőn keresztül odaadóan ápolta őt otthonukban. 

A volt first ladyt a kaliforniai Simi Valleyben lévő Reagan Elnöki Könyvtárnál, a 2004-ben elhunyt Ronald Reagan mellett helyezik majd örök nyugalomra.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?