NATO-parancsnok szerint a migránsok Moszkva és Damaszkusz fegyverei
Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására - jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erőinek főparancsnoka.
Philip Breedlove amerikai tábornok szerint Oroszország szíriai bombázása okozza az európai menekültválságot. Példaként említette a kazettás bombák bevetését, melyeknek elmondása szerint semmilyen katonai hasznuk nincs, egyetlen célt szolgálnak, a lakosság terrorizálását, hogy minél többen keljenek útra. Breedlove szerint korábban valódi menekültáradatról volt szó, mára viszont mindennapossá vált, hogy a menedékkérők között „bűnözők, terroristák, idegen harcosok" jutnak be Európába.
Ez napi gyakorlat - fogalmazott a tábornok. Szerinte a migránshullámmal ma már egyre nagyobb számban érkeznek Európába külföldi harcosok és terroristák, akik a migránsválságot használják fel céljaikra, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet beszivárog, és „rákként terjed" a menekülthullámban.
John McCain republikánus szenátor, a bizottság elnöke a meghallgatáson Moszkvát azzal vádolta meg, hogy a tűzszünet ellenére is folytatja bombatámadásait szíriai csoportok ellen. Ebben a bizottságban senki sem lepődik meg azon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsára az orosz gépek a szíriai „úgynevezett tűzszünetnek" már a második napján újból bombázták Szíriát, hogy segítsék a gyilkos Aszad-rezsimet - fogalmazott McCain szenátor. Hozzátette: „Biztos vagyok abban, hogy Oroszország azt mondja majd: célpontjai csakis terroristák voltak". A szenátusi meghallgatáson egyébként Breedlove tábornok megismételte, hogy az ő főparancsnoksága nem rendelkezik a megfelelő erőforrásokkal, hogy szembenézzen az egyre öntudatosabb Oroszország támasztotta kihívásokkal.