A rendkívüli állapot meghosszabbítása ellen tüntettek Párizsban

Ezrek tüntettek Párizsban a rendkívüli állapot meghosszabbítása és a vitatott terrorellenes alkotmányreform ellen.

A demonstráción többek között emberi jogi szervezetek, politikusok és szakszervezetek is részt vettek. A tüntetők azért vonultak az utcára az esővel is dacolva, mert szerintük a vitatott intézkedések visszalépést jelentenek a francia demokrácia számára.

Franciaországban a november 13-i párizsi terrortámadások óta van életben rendkívüli állapot. Jogvédők szerint ennek fenntartása már szükségtelen, és az intézkedés túlzott hatalmat ad a hatóságok kezébe.

A Francois Hollande elnök által előterjesztett alkotmányreform értelmében bizonyos körülmények között megfoszthatnák francia állampolgárságuktól a terrorizmusért elítélt kettős állampolgárokat. 

Közvélemény-kutatások szerint a franciák többsége támogatja a kezdeményezést, de ellenzői attól tartanak, hogy az igazságtalanul célba veszi a muszlimokat, egyesek szerint pedig arra a második világháborús intézkedésre hasonlít, amelynek keretében megfosztották állampolgárságuktól a francia zsidókat.

Kapcsolódók

Kimaradt?