Ha megvalósulna ez a terv, akkor Görögországban rekednének a menekültek

Miro Cerar szlovén kormányfő a macedón–görög határ megerősítését javasolja, az Európai Bizottság pedig támogatja az elképzelést – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

Cerar szerint az uniós tagországoknak pénzzel, technikával és személyzettel kellene támogatniuk Macedóniát a Görögországgal közös határ biztosításában. Így napokon belül jelentősen csillapítani lehetne a Törökország felől Görögországon keresztül érkező menekülthullámot – írta a lap beszámolója szerint a tervet ismertető levelében.

Az Európai Bizottság támogatja a szlovén javaslatot, és az uniós belügyminiszterek hétfői értekezletét felhasználva külön megbeszéléseket folytatnak majd róla. A német kormány egyelőre tanulmányozza a tervet.

A szlovén elképzelés alapján a menekülthullámmal érkező emberek Görögországban rekednének, vagyis az ország „mega-menekülttáborrá”, az EU menekültelosztási és menekültkitoloncolási központjává válna.

Orbán Viktor pénteken, a szlovén–magyar együttes kormányülés alkalmával ennél is tovább ment: azt javasolta, hogy épüljön kerítésMacedónia és Bulgária Görögországgal közös határán is, hogy meg lehessen fékezni a migránsáradatot.

Kimaradt?