Tavaly óta drasztikusan fogy Magyarország népessége

Többen születtek, de többen is haltak meg Magyarországon 2015 első tíz hónapjában, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.

Idén január és október között 76 ezer 531 gyermek született, ami fél százalékkal több, mint tavaly. A halálozások száma 109 ezer 822 volt, ami 5,5 százalékos emelkedést jelent. A természetes fogyás 33 ezer 291 volt, ami 5382-vel több az egy évvel korábbinál

A január-februári jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszhatott - jegyezték meg, hozzátéve: a július-augusztusi, átlagosan 6,7 százalékos emelkedés hátterében a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása állhat. A szeptember-októberi időszakban ugyanakkor átlagosan 6,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.

Mivel a halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-októberi 27 ezer 909-cel szemben 2015 első tíz hónapjában 33 ezer 291-re nőtt.

A 2015. január-októberben anyakönyvezett 40 ezer 845 házasságkötés nagymértékben, 16 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket. A házasságkötések száma mind a tíz hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit.

Címlapi illusztrációnk forrása: femina.hu

Kapcsolódók

Kimaradt?