Fidesz-kongresszus: az újraválasztott Orbán Viktor készen áll a folytatásra

FRISSÍTVE: Orbán Viktor kormányfő készen áll arra, hogy két év múlva - ha meglesz a bizalom - vezesse a Fideszt és szövetségeseit a választási kampányban és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén – jelentette ki a politikus a párt kongresszusán, miután mindössze három ellenszavazattal ismét a Fidesz elnökévé választották.

A következő két év legfontosabb feladata az elnök számára, hogy felkészítse a Fideszt és szövetségeseit a választásra - rögzítette a miniszterelnök a nagyobbik kormánypárt XXVI. kongresszusán vasárnap a fővárosban. "Jó alelnököket kaptam ehhez a munkához, olyanokat, akiket kemény fából faragtak és tudják mi a rend" - mutatott rá Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt mondta: ezt a két évet nem levezetésnek szánja, hanem felkészülésnek. "Két év múlva, ha meglesz a bizalom, készen állok arra, hogy vezesselek bennetek a választási kampányban és arra is készen állok, ha győzünk folytassam a munkát a kormány élén" - jelentette ki a miniszterelnök, akinek szavait élénk taps fogadta a küldöttek részéről.

A Fidesz jelenlegi vezetője az egyetlen pártelnökjelölt volt, akit újraválasztottak a kongresszuson. Az 1177 érvényes szavazatból 1174-et kapott. Orbán Viktor 2003 óta a Fidesz elnöke, korábban pedig 1993 és 2000 között is ő állt a párt élén. 

A küldöttek a Hungexpón újra bizalmat szavaztak Pelczné Gáll Ildikónak (1146 szavazat), a leköszönő alelnökök - Kósa Lajos, Lázár János és Pokorni Zoltán - helyére pedig Gulyás Gergelyt, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökét (1162 szavazat), Kubatov Gábor pártigazgatót (1139 szavazat) és Németh Szilárd parlamenti frakcióvezető-helyettest (1136 szavazat) választották meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?