Megható üzenetet küldtek a 9/11 árvái a párizsi áldozatok gyerekeinek

A tizennégy évvel ezelőtti New York-i terrortámadásban közel háromezer gyermek veszítette el a szüleit: egyesek félig mások teljesen elárvultak. Egy megindító videóban most ők üzentek azoknak a gyerekeknek, akiknek szülei a november 13-i párizsi terrortámadás során hunytak el.

A fiatalok főként veszteségükről, a szeretet, a béke és a megbocsájtás erejéről beszéltek.

A videóban többek között az a Terrease Aiken szólal meg, aki mindössze nyolc éves volt, amikor a megtámadott New York-i Világkereskedelmi Központ maga alá temette a szüleit. Szintén az üzenet küldői közt van Juliette Candela, aki hat, Joseph Palombo, aki tizenkettő és Francesco Picerno, aki kilenc éves korában veszítette el a tragédiában a szüleit.

A videóban többek között elhangzik:

„Párizsiak, szeressétek egymást továbbra is, vezessen benneteket a szeretet, és ne szégyenkezzetek, éljétek tovább az életeteket! Ne féljetek a terroristáktól, ne feledjétek, a terroristák sokkal jobban félnek tőletek! Tudjuk, milyen hihetetlen fájdalmat éltek át most, és min mentek keresztül, de a gyűlölet akkor sem vezetheti az életeteket.” – kezdődik az angol nyelvű, francia felirattal ellátott videóban elhangzó üzenet.

Az üzenet pedig így folytatódik: „Ha valaki tudja, hogy mit jelent a harag és a gyűlölet, azok mi vagyunk, ezért hatalmas felelősségünk van abban, hogy ezt legyőzzük, és ezzel példát mutassunk a környezetünknek, hogy ne terjedhessen a gyűlölet. Ha rád néznek az emberek, lássák a reményt. Csak így győzhetjük le igazán a terroristákat.”

Kimaradt?