A tiltás ellenére környezetvédők tüntettek Párizsban

Könnygázt is bevetettek a rendőrök Párizsban vasárnap tiltakozó tüntetők ellen. A demonstrálók klímacsúcs előtt egy nappal hatékonyabb intézkedéseket követeltek globális felmelegedés ellensúlyozására.

Ismert, hogy a francia fővárosban még rendkívüli állapot van érvényben, és tilos tüntetéseket szervezni. A rendőrség több tucat személyt letartóztatott, de a demonstrációt nem tudták megakadályozni. Hasonló tüntetéseket szerveztek a világ számos más nagyvárosában is a környzetvédők.

Eddig 147 állam-, illetve kormányfő, köztük az amerikai és a kínai elnök jelezte részvételét a csúcstalálkozó november 30-i nyitónapjára. A nemzetközi értekezlet célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld felmelegedését két Celsius-fokban maximalizálják az iparosodás előtti mértékhez képest. Az egyezmény a 2020-ban lejáró kiotói megállapodást váltaná fel.

A francia hatóságok 11 ezer rendőrt mozgósítanak a párizsi ENSZ-klímacsúcs védelmének biztosítására - jelentette be korábban Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?