Rengeteg romániai dolgozik már Nagy-Britanniában

336 ezren vándoroltak be a júniussal zárult egy évben Nagy-Britanniába, ami abszolút rekordnak számít. Románia, Bulgária és Lengyelország a legnagyobb küldőországok.

Soha nem mért szintre emelkedett a bevándorlás Nagy-Britanniában a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett részletes becslése alapján. Az ONS adatai szerint a júniussal zárult egy évben a nettó bevándorlás elérte a 336 ezer főt.

Ez 82 ezerrel több az egy évvel korábbi azonos időszakban mért számnál, és a bevándorlási statisztikák közlésének kezdete óta a legmagasabb. Az Európai Unió társállamaiból Nagy-Britanniába irányuló nettó bevándorlás is jelentősen emelkedett, 42 ezer fővel 180 ezerre a vizsgált tizenkét hónapban.

Az ONS csütörtöki kimutatása szerint Romániából és Bulgáriából összesen 50 ezren telepedtek le hosszú távra Nagy-Britanniában a júniussal zárult egy évben, 12 ezerrel többen, mint a tavaly júniusban véget ért tizenkét hónapban.

Az adatok szerint a közép- és kelet-európai EU-tagországok közül immár Romániából érkeznek a legtöbben, és Románia most első ízben bekerült abba a felső ötös mezőnybe, amelyben azok az országok szerepelnek, amelyekből a legnagyobb számban települnek át bevándorlók Nagy-Britanniába. Korábban Lengyelország volt a legnagyobb küldő ország a keleti uniós térségből.

A konzervatív párti brit kormány 2017-ig népszavazást tervez Nagy-Britannia EU-tagságáról. London azonban a referendum előtt újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel, és elsősorban azt kívánja elérni, hogy jelentősen szigoríthassa az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók szociális ellátásának szabályait. A brit kormány emellett olyan szabályozást is szeretne, amely kimondja, hogy az EU-hoz ezután csatlakozó országokra mindaddig nem vonatkozik a szabad munkaerő-áramlás alapelve, amíg gazdasági fejlettségük nem kerül sokkal közelebb a jelenlegi uniós tagországokéhoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?