Brüsszelben is őrizetbe vettek egy feltételezett terroristát

A belga ügyészség szerint egy embert őrizetbe vettek a brüsszeli Laeken városrészben zajló csütörtök reggel rajtaütés során. 

Korábban több hírforrás arról számolt be, hogy Brüsszelben és környékén a párizsi támadásokkal összefüggésben zajlanak akciók. Egy szóvivő szerint ezek többsége olyan ingatlanokon zajlik, amelyek Bilal Hadfi segítőihez köthetőek. Közölte, hogy a belga hatóságoknak volt aktájuk Hadfiról már pár hónapja, mióta azt gondolták róla, hogy Szíriába készül.

A rajtaütések Molenbeek és Jette területén zajlanak, illetve van még egy művelet, amely Brüsszel Laeken negyedében zajlik, és az az ügyészségi szóvivő szerint Salah Abdeslamhoz köthető. A párizsi támadások ügyében zajló hivatalos nyomozástól vagy a Salah Abdeslam utáni hajtóvadászattól azonban külön állnak a mai belga akciók, mondta az ügyész. 

A Guardian idézi az egyik párizsi merénylő, Bilal Hadfi volt tanárát, Sara Stacinót, aki a VRT televíziónak nyilatkozott. Azt mondta: Hadfi jó tanuló volt, motivált, érdekelte a politika, jobban, mint a többieket. Aztán felhagyott a zenehallgatással, és azt gondolta, hogy a nőknek lefátyolozva kellene járniuk. A tanár azt állítja, hogy a Charlie Hebdo elleni támadás után figyelmeztette az iskola vezetését Hadfira. A Washington Postnak egy belga igazságügyi minisztériumi szóvivő azt mondta, tudtak arról, hogy Hadfi Szíriába utazott, majd hazatért, és hogy lehallgatták Hadfi otthoni telefonját, de a törvényi szabályozás szerint ezt abba kellett hagyniuk, amikor nem volt otthon.

Az egyik orosz állami televízió, az NTV két munkatársát megverte és kirabolta egy tizenévesekből álló banda a belgiumi Molenbeekben. Az újságíró elmondta, hogy ő és az operatőre Bilal Hadfi barátait és rokonait kereste. Megpróbáltak szóba elegyedni egy csapat fiatallal, amikor néhány perccel később az egyikük rátámadt az operatőrre, a többiek pedig csatlakoztak hozzá. Az újságírók a földre kerültek, ahol tovább rugdosták őket. A támadók elvitték a hátizsákjukat, benne a pénzükkel, a laptopjukkal és az irataikkal. Az orosz újságíró szerint két támadót később bevittek a rendőrök, szerinte Hadfi szimpatizánsai voltak

Kimaradt?