Szarajevo külvárosában meglőttek két bosnyák katonát

Terrorizmusra utaló elemei is vannak a szarajevói lövöldözésnek, amelynek során egy fegyveres támadó megölt két boszniai katonát - közölte csütörtökön a boszniai állami nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) a klix.ba című szarajevói hírportállal. 

A SIPA szóvivője nem közölt részleteket, de annyit elmondott, hogy a nyomozó hivatal más rendvédelmi szervekkel közösen nyomoz terrorizmus bűncselekményének ügyében. 

Emir Suljagic boszniai védelmiminiszter-helyettes az N1 regionális televízióban pedig azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy az elkövető összeköthető vallási szélsőséggel kapcsolatba hozható csoportokkal. "El kell döntenünk, melyik oldalon állunk, amikor a terrorizmus elleni közös harcról van szó" - fogalmazott a politikus. 

Egy fegyveres támadó szerda este Szarajevó egyik külvárosában nyitott tüzet automata fegyveréből egy fogadóirodára, és megölt két boszniai katonát. A támadó ezt követően tüzet nyitott egy arra elhaladó városi autóbuszra, amelynek sofőrje és két utasa azonban csak a kitört szélvédő üvegszilánkjaitól sérült meg. A fegyveres elmenekült, majd miután a rendőrség a nyomára bukkant és körbevette a házát, végzett magával. A támadóról a szomszédai azt mondták, hogy a férfi a muszlim, ultrakonzervativ szalafista mozgalom követője volt. 

A boszniai kormány rendkívüli ülésén úgy döntött: megnövelik a biztonsági készültséget az országban. "A biztonsági intézkedéseket a legmagasabb szintre fogjuk emelni, hogy a jövőben ne történhessen ilyen incidens" - fogalmazott Denis Zvizdic miniszterelnök. 

Kimaradt?