Irán is tart az Iszlám Állam támadásától

Az iraki katonai felderítés információi szerint az Iszlám Állam katonai akciókat tervez Irán ellen is. Korábban Ibrahim al-Jaafari iraki külügyminiszter már figyelmeztette Franciaországot és az USA-t is, jelezve, hogy mindhárom államot kiemelt célpontnak tekinti az ISIS. Az iraki információkra gyorsan reagált az iráni hadvezetés. 

Ahmad Reza Pourdastan tábornok, a szárazföldi reguláris erők főparancsnoka közölte: ha az Iszlám Állam negyven kilométerre megközelíti az iráni határt, akár Irak, akár Afganisztán felől, az iráni hadsereg azonnal döntő csapást mér az agresszióra készülőkre. Tehát az iráni hadsereg még iraki vagy afganisztáni területen fog szembeszállni a kalifátus erőivel, ha támadásra készülnek. Irak egy része az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll, és Afganisztán északi részén is megvetette már a lábát az ISIS. De katonai megfigyelők az iráni tábornok szavait összefüggésbe hozzák a hamarosan sorra kerülő nagy iraki síita zarándoklattal is.

A két szent város, Najaf és Karbala közötti hetven kilométeres útra már 1 millió iráni jelentkezett online, de a teheráni sajtó szerint ennél jóval többen készülnek Irakba, a Husszein imám emlékére, évente tartott nagy ünnepre. Ezeket a megemlékezéseket a szélsőséges szunnita csoportok mindig is véres merényletekkel zavarták meg, és most is számítani lehet az ISIS által irányított kommandók akcióira. A síita Irán harcosai egyébként jelen vannak a szíriai konfliktusban, Aszad elnök erőit támogatják, sőt az iraki harcokban is részt vesz az elit alakulatnak számító iráni Forradalmi Gárda, amely elvben független a reguláris hadseregtől és a legfelső vallási vezetők irányítása alatt áll.

Kimaradt?