Luxusra költötte a hívek adományait egy volt főapát

Luxuséletet élt, eurószázezreket költött el az olasz adózók felajánlásaiból a volt montecassinói főapát, Pietro Vittorelli - derül ki az olasz lapok által leközölt rendőrségi nyomozati anyagokból.

Az olasz pénzügyőrség vizsgálatot indított a főpap ellen, amelyből kiderül, hogy éveken keresztül ellopta a hívek által adott szja-felajánlásokat.

Még 2008-ban nevezte ki az akkor 46 éves Vittorellit az apátság élére XVI. Benedek pápa. Nyolc hónappal a kinevezése után a kezébe vette az apátsági pénzügyeket, ami azt jelentette, hogy egyszer csak testvére, Massimo segítségével leemelt 141 ezer eurót az apátság vatikáni banki számlájáról.

A pénzeket saját számláikra helyezték, és elkezdték elkölteni: két-két lakást vettek a testvérek, meg két boltot is, a gyanú szerint azért, hogy pénzmosáshoz használják .2010-ben kórházba került a főapát, a sajtóbeszámolók szerint a vizsgálatok ecstasy és kokain nyomát mutatták ki Vittorelli szervezetében és vizeletében.

2 ezer eurót tapsolt el egy Ralph Lauren-boltban, 1500 eurót egy szőrmeboltban, 1000 eurót a Guccinál, 3500 eurót egy toszkán termálfürdőben. Luxusszállodák, luxuséttermek, 6-700 eurós vacsorák követik egymást. Több száz eurót költött el internetes randioldalakon is a vizsgálat szerint. 2013-ban, két héttel azelőtt, hogy lemondott volna posztjáról egészségügyi okora hivatkozva, még kiürítette a kasszát, 44 ezer eurót emelve le a vatikáni számláról. Azután Londonba küldték, hogy az anglikán egyház kapcsolattartója legyen, Vittorelli itt is dőzsölt, havonta akár 34 ezer eurót is elmulatott. 

A római ügyészség 500 ezer euró értékben rendelt el vagyonzárat, és most a vizsgálat továbbra is sorra veszi a volt főpap elmúlt öt évet érintő költéseit – írja a HVG.

Kapcsolódók

Kimaradt?