Még mindig Putyin a világ legbefolyásosabb embere

Harmadjára is Vlagyimir Putyin lett a világ legnagyobb hatalmú embere a Forbes elemzése alapján – írja az MTI. A második helyen Angela Merkel áll, aki három helyet lépett előre, a harmadik pedig Barack Obama lett, aki egy helyezést visszacsúszott.

A Forbes szerint az Oroszország ellen hozott nemzetközi szankciók meggyengítették ugyan a rubelt, Moszkva azonban egy kicsit sem vesztett az erejéből, befolyását pedig tovább növelte, hogy légi hadjárattal segíti Bassár el-Aszad szír elnököt.

Putyin bebizonyította, hogy azon ritka emberek közé tartozik a világon, aki megengedheti magának, hogy azt csináljon, amit akar – írják. Obama egyébként egy tavalyi beszédében az ebolát, az orosz agressziót és az Iszlám Államot nevezte a világot fenyegető három legnagyobb veszélynek, míg Putyin az Iszlám Állam vezetőjéhez hasonlította az amerikai elnököt.

A lista negyedik helyén az idén progrocklemezt is kiadó Ferenc pápa áll, mint tavaly, akit Hszi Csin-ping kínai elnök követ – ő két helyett javított a korábbi eredményhez képest – és Bill Gates követ.

Az európai politikusok közül David Cameron jutott még be az első tízbe, Francois Hollande francia elnök csak a tizenhatodik, de még ezzel is javított egy helyezést. A legbefolyásosabb emberek közt ott van még az Iszlám Államot vezető Abu Bakr al-Bagdádi, aki az 57. helyen áll, illetve egy friss szereplője is lett az összeállításnak: Donald Trump, az elnökjelöltségre pályázó amerikai milliárdos a 72., azaz az utolsó előtti a rangsorban.

Kapcsolódók

Kimaradt?