Informális EU-csúcsot hívott össze Donald Tusk

Az Európai Uniónak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a külső határok megfelelő védelme által változtatások nélkül fenntartsa a Schengeni Öveztet - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden, s egyúttal a jövő hét közepére informális menekültügyi csúcstalálkozóra hívta össze az uniós államok vezetőit.            

"Ahogy korábban már figyelmeztettem, az egyetlen út Schengen szétesésének megakadályozására, ha megfelelően kezeljük az EU külső határait. Mindent meg kell tennünk, hogy Schengent változtatások nélkül fenntartsuk, és ezért minden olyan kezdeményezést, amely a Schegen(i Övezeten) belüli határellenőrzések visszaállításához vezetne, vissza kell tartani.

Ha el akarjuk kerülni a legrosszabbat, gyorsítanunk kell lépéseinket" - írta Tusk az EU-tagállamok állam-, illetve kormányfőinek küldött levelében.

Tusk a levelében emlékeztet a Máltán november 11-12-én afrikai vezetőkkel tartandó menekültügyi csúcsra, továbbá közvetlenül ezen találkozó utánra, november 12-én délutánra egy informális egyeztetésre hívta össze a 28 tagállam vezetőit.

A máltai találkozón az uniós vezetők 160 ezer migráns EU-n belüli elosztásáról, a migránsválság kapcsán Törökországgal való együttműködésről, a határvédelemről, illetve az uniós határon létrehozandó regisztrációs gyűjtőpontok, úgynevezett hot spotok felállításáról tárgyalnak.

Donald Tusk levelében arra is emlékeztetett: a helyzet még mindig nagyon súlyos, miután továbbra is példa nélküli ütemben érkeznek a migránsok az EU-ba. Októberben pedig rekordszámú, 218 ezer migráns érkezett az unió területére a Földközi-tengeren keresztül - írta Tusk.

Kimaradt?