Fontos döntés születhet az amerikai fegyvertartással kapcsolatban
Az amerikai legfelsőbb bíróság kedden jelenti be, hogy tárgyalásra alkalmasnak tartja-e a szabad fegyvertartás mellett lobbizó szervezetek beadványát. Ha igen, az nagyon fontos döntéshez vezethet az amerikai fegyverviseléssel kapcsolatban.
A beadvány egy 2013-as Illinois állambeli helyi törvényt támad meg, ami betiltotta a nagy kaliberű, félautomata, egy tárban legalább tíz lőszerrel megtölthető fegyvereket. Ilyen például a híres-hírhedt Kalasnyikov gépkarabély. A tiltást a Sandy Hook iskolában, illetve az aurorai moziban történt tömegmészárlások után vezették be a helyi vezetők. Az ő példájukat követve hasonló szabályozást vezettek be azóta Kalifornia, Connecticut, Hawaii, New York, Maryland, Massachusetts, és New Jersey államok egyes megyéiben és városaiban is.
A törvény azonnal támadások középpontjába került, de a szövetségi bíróság megerősítette azt. Az ügy most a legfelsőbb bíróságig jutott, és a tétje nem kicsi: ha itt is kimondják, hogy alkotmányos a tiltás, azzal csorbítják az amerikai alkotmány második kiegészítését, ami az önvédelem jogáról szól. Ezt legutóbb egy 2008-as legfelsőbb bírósági állásfoglalás erősítette meg, ami kimondta, hogy minden amerikainak jogában áll önvédelemre lőfegyvert tartani - kivéve „különösen veszélyes és szokatlan" fegyvereket, amelyeknek a tartása helyi törvénnyel korlátozható. Ez persze egy elég sokféleképpen értelmezhető mondat, a mostani döntésnek azt kell kimondania, hogy beleesik-e ebbe a kategóriába egy gépkarabély, vagy sem - írja az index.hu.
A tiltás mellett állók azzal érvelnek, hogy az önvédelemhez való jog nem csorbul, ha a tömegmészárlásokra különösen alkalmas fegyvereket kiveszik az engedélyezett körből. Lövöldözések továbbra is lesznek, de valószínűleg kevesebb áldozattal fognak járni, ha nem AK-47-esekkel és hasonlókkal követik el őket - mondják. A szabályozást megtámadó Illinois State Rifle Association a legutóbbi legfelsőbb bírósági állásfoglalás szövegére hivatkozik, és azt mondja, a gépkarabélyok semmi szín alatt nem tekinthetők szokatlan fegyvernek, hiszen ez a kategória különösen népszerű Amerikában, 1990 óta nagyjából 8,4 millió ilyen jutott legálisan magánkézbe az országban. Az ügyet bonyolítja, hogy 24 államban állami szintű törvények tiltják, hogy a helyi hatóságok korlátozzák a fegyverviselés szabályait. A legfelsőbb bíróság döntése most vagy betiltja a betiltást, vagy szabad utat enged a helyi hatóságoknak erre az összes többi államban.