Hillary Clinton nem támogatja a csendes-óceáni szabadkereskedelmet

Nem támogatja a hétfőn az Egyesült Államok, Japán és további 10 térségbeli ország által megkötött Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű szabadkereskedelmi megállapodást Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt-aspiráns.

A csökkenő népszerűsége ellenére továbbra is a 2016-os elnökválasztás esélyesének tartott Clinton ezt helyi idő szerint szerdán, egy iowai kampányrendezvényen mondta el a PBS amerikai közszolgálati tévécsatornának. Álláspontját azzal indokolta, hogy a TPP nem tartalmaz a devizaárfolyamokkal kapcsolatos szabályozást, illetve hogy szerinte a gyógyszeripari cégeknek a kelleténél több, a betegeknek a kelleténél kevesebb előnyük származhat a szerződésből. "Nem támogatom, amit eddig megtudtam róla. Nem hiszem, hogy (a TPP) teljesíti az általam állított magas mércét" - közölte Clinton a megállapodással kapcsolatban.

Név nélkül nyilatkozó fehér házi tisztségviselők azt mondták az amerikai médiának, hogy Clinton erről tájékoztatta az elnöki hivatalt is, amely erősen lobbizik a szerződés kongresszusbeli elfogadásáért. Az egyezmény a világ bruttó hazai termékének (GDP) mintegy 40 százalékára lesz hatással, ha a részt vevő országok törvényhozásai jóváhagyják azt. A TPP - hasonlóan az Egyesült Államok és az Európai Unió között tárgyalási szakaszban lévő Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerséghez (TTIP) - egyebek mellett tartalmazza a kereskedelmi korlátok nagy részének lebontását, közös szabványok kialakítását számos iparágban, valamint kitér a környezetvédelemi és munkaügyi szabályozásra is.

Clinton mellett a második legnépszerűbb demokrata elnökjelölt-aspiráns, a párt balszárnya által támogatott Bernie Sanders vermonti szenátor sem támogatja a TPP-t. Kampánystratégák szerint Hillary Clinton a párt balszárnya felé tett gesztusként, romló népszerűségi mutatói miatt szólalt fel az egyezmény ellen.

Kapcsolódók

Kimaradt?