Vallásos diákokra vadászott az oregoni lövöldöző

Nevük elhallgatását kérő rendőrségi, illetve kormányzati forrásokra hivatkozva több hírforrás is azt jelentette, hogy Chris Harper Mercernek hívják, és vallásos diákokra vadászott az a fegyveres, aki több mint tíz embert lelőtt csütörtökön egy egyetemen az Oregon állambeli Roseburgban.

A The Daily Beast című online magazin úgy értesült, hogy Harper Mercer internetes bejegyzéseiben megvetését fejezte ki az intézményes vallással szemben, konzervatív republikánusként jellemezte magát és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorszervezet szimpatizánsának mutatkozott. Emellett rokonszenvét fejezte ki Vester Flanagan iránt, aki augusztus végén élő adásban agyonlőtt két roanoke-i tévést és a gyilkosságról maga is felvételt készített. "Úgy tűnik, minél több embert öl meg valaki, annál inkább reflektorfénybe kerül" – írta Harper Mercer.

A fegyveres támadás áldozatainak számát kezdetben 15-re tették, az állami főügyész később is 13 halálos áldozatról beszélt, a helyi seriff legfrissebb nyilatkozatában ugyanakkor hét sebesültet és tíz halottat említett. Egyes jelentések szerint kilenc áldozatról van szó, a tizedik a támadó, aki tűzharcba keveredett a rendőrökkel, és végül ő is meghalt.

Állítólag vallásukról faggatta áldozatait

Egy szemtanú szerint Mercer kikérdezte a vallásukról áldozatait. Egy 18 éves diáklány, Kortney Moore a Roseburg News-Review című helyi lapnak elmondta, hogy a támadó belőtt a tanterembe, majd padlóra fektetett mindenkit. Ezután felszólította az embereket, hogy álljanak fel és mondják el, milyen vallásúak, majd tüzet nyitott. Arra, hogy milyen hitű hallgatókra lőtt rá a fegyveres, nem tért ki a tudósítás.

Oregonban egyébként, több más demokrata vezetésű államhoz hasonlóan, a newtowni Sandy Hook iskolában 2012. december 14-i elkövetett ámokfutás után megszigorították a fegyverhez jutás feltételeit. A háromezer hallgatót oktató Umpqua főiskolán egy műszakban csak egy biztonsági őr teljesít szolgálatot, fegyver nélkül.

Obama feldúltan nyilatkozott

Barack Obama amerikai elnök szerint a fegyveres támadások rutinszerűvé váltak az Egyesült Államokban és Amerika belefásult a tömeges fegyveres gyilkosságokba. Beszédében a láthatóan feldúlt Obama azt mondta, hogy az együttérzés és a fohász többé már nem elegendő az ilyen helyzetekben, mert nem képesek elejét venni a hasonló eseteknek. Arra bátorította a nézőket, hogy olyan politikusokra voksoljanak, akik készek tenni a probléma megoldása érdekében.

Az elnök legutóbb júniusban szólalt meg a nyilvánosság előtt a kérdéssel kapcsolatban, miután a dél-karolinai Charlestonban egy feketék látogatta templomban egy rasszista támadó kilenc hívőt lőtt agyon. Obama az oregoni tragédiával kapcsolatban elrendelte, hogy a szövetségi létesítményeken a nemzteti gyász jeleként bocsássák félárbocra az amerikai lobogót.

Joe Biden alelnök a halottak és a sebesültek nagy számára hivatkozva azt mondta: a nyomozás valószínűleg meg fogja erősíteni, hogy a mészárlást félautomata vagy automata fegyverrel követték el. Biden a fegyvertartás "ésszerű szabályozására" szólított fel. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?