Döntött a magyar parlament: bevethetik a hadsereget a határnál

Módosította a honvédelmi és a rendőrségi törvényt a magyar parlament, ami azt jelenti, hogy a katonák bevethetőek a határon a mostani menekültügyi válsághelyzetben. 

Az Országgyűlés a rendőrségnek és a honvédségnek is új jogosítványokat, valamint feladatokat adott a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére. A képviselők 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében és 27 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz-KDNP tömeges bevándorlás kezelését célzó előterjesztésének sarkalatos, kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit.

A törvénymódosítások eredményeként a migrációs válsághelyzetben feladatot kapó katonák sok tekintetben a rendőrökre vonatkozó szabályok alapján intézkedhetnek. A rendőrségnek emellett lehetősége nyílt, hogy a - a nemzetbiztonsági szolgálatokkal együttműködve - külföldi felderítő tevékenységet végezzen az államhatár rendjét veszélyeztető, valamint a terrorizmussal összefüggő cselekmények felderítésére, beleértve az embercsempészek felkutatását és leleplezését.

A szavazást megelőzően, az előterjesztők nevében a fideszes Németh Szilárd azt mondta: 41 baloldali politikus miatt a Ház nem tudta a törvényjavaslatot még szeptember elején elfogadni, így erre csak most nyílik lehetőség. A kormánypárti képviselő hangsúlyozta: az indítvány - amely a honvédség határ menti bevethetőségéről szól - azt a célt szolgálja, hogy a határokon meg lehessen állítani az illegális bevándorlást.

Simicskó István honvédelmi miniszter a kormány képviseletében kijelentette: a honvédség készen áll új típusú feladatainak ellátására, folyamatosan figyelemmel kíséri a határ menti eseményeket, és a déli határszakaszon ellátott feladatai során maximálisan betartja alkotmányos, törvényi kötelezettségeit. A honvédelmi törvény most javasolt módosítása megfelelőnek mutatkozik arra, hogy a honvédség erői segíthessék a rendőrséget a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején - mondta.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?