Kuba az interneten népszerűsíti Ferenc pápa látogatását

A kubai kormány számos népszerű internetes közösségi oldalon hozott létre külön fiókot, hogy azokon keresztül számoljon be a pápa közelgő látogatásáról, dacára annak, hogy az országban az internethez való hozzáférés rendkívül korlátozott.

A havannai külügyminisztérium helyi idő szerint hétfőn kiadott közleményében azt írta: Ferenc pápa hétvégi látogatását a Twitter mikroblogon, a Facebook közösségi oldalon, a YouTube videomegosztón, Flickr képmegosztó portálon, illetve a Google közösségi szolgáltatásán is dokumentálni tervezik, hogy világszerte a lehető legtöbb ember követni tudja az eseményt.

A kubai hatóságok részéről eddig példátlan kommunikációs kampány során közleményeket, fotókat, videókat és infografikákat terveznek megosztani a szeptember 19. és 22. közötti pápai látogatással kapcsolatban - áll a közleményben.

A kommunista ország vezetése az utóbbi hónapokban az Egyesült Államokkal való közeledés jegyében már bővítette mind saját internetes megjelenését, mind a lakossági hozzáférés mértékét. Ugyanakkor az internet Kubában továbbra is csak egy kiváltságos réteg számára elérhető, és a hatóságok ellenzékiek szerint cenzúrázzák a tartalmakat.

A havannai kormány nemrég 35 nyilvános wifi pontot létesített az országban, bár a relatíve magas - óránként két dolláros - csatlakozási díj miatt a legtöbb kubai nem engedheti meg magának ezek használatát. A kormány hivatalos célja egyébként az, hogy öt éven belül mindenki hozzáférjen az internethez a szigetországban.

Kimaradt?