Ismét tízezrek követelték vasárnap a moldovai elnök lemondását

Vasárnap ismét tízezrek vonultak utcára a moldovai fővárosban Nicolae Timofti elnök lemondását és előrehozott választások kiírását követelve.

A tiltakozók az államfő eltávolítását szeretnék elérni, akinek amúgy csak 2016-ban járna le a mandátuma, illetve közvetlen elnökválasztás kiírását követelik. A jelenlegi moldovai törvények értelmében a parlament választja meg az elnököt. A tüntetők azzal vádolják – a sajtó szerint bizonyos oligarchiákkal jó viszonyt ápoló – Timoftit, hogy nem lép fel kellő hatékonysággal a korrupció ellen. 

A demonstrálók alapos és valódi vizsgálatot akarnak az utóbbi évek legnagyobb korrupciós botrányában. Tavaly az ország bankszektorának mintegy harmadát tulajdonló három pénzintézetből szőrén-szálán eltűnt egymilliárd dollár. Egy parlamenti bizottsági zárt ülésen – amelyről információk szivárogtak ki a sajtónak – arról volt szó, hogy a pénz egy részét állítólag négy orosz bankba utalták át. A tüntetők azt kiáltozták, hogy: „Vissza az egymilliárdot!", és a jegybank elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek a lemondását követelték.

A Hotnews beszámolója szerint a tüntetés szervezői bejelentették, addig tiltakoznak, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A tüntetések mút héten kezdődtek. 

Nicolae Timofti bejelentette, nem fog lemondani, mert megítélése szerint lemondása instabilitást hozna a Moldova Köztársaságban. 

Kapcsolódók

Kimaradt?