Megszólalt a menekülteket rugdosó magyar operatőr

Arra hivatkozik, hogy a menekültáradattól megriadt, és „őszintén sajnálja” a történteket a menekült gyereket rugdosó operatőr. László Petra, a jobboldali N1TV azóta már elbocsátott munkatársa a Magyar Nemzet online portáljának írt levelet – számoltak be csütörtök este a magyar portálok.

Az egész világot megjárt képsorok bizonyítják, hogy bár a gyűjtőpontról kitörő emberáradat valóban meglökte az operatőrt is, ám ő szándékosan több fiatalt is megrúgott, és egy kisgyermekét menekítő férfit is elgáncsolt. Utóbbiról kiderült, hogy Szíriában ismert fociedző, aki az Iszlám Állam elől menekült el családjával. László Petrát tömegesen ítélték el a közösségi oldalakon a világ minden pontjáról, és a szidalmakból még a névrokonainak is jócskán kijutott. A történtek óta elérhetetlen volt, most azonban megszólalt.

„Őszintén sajnálom a történteket. Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak. Gyakorlatilag sokkos állapotban vagyok attól, amit csináltam, és attól, amit csináltak velem” – fogalmaz levelében. Az esetet úgy írja le, hogy kamerával forgatott, több száz migráns kitört, áttörték a rendőrkordont, egyikük nekirontott és ő megrémült.

Kihallgatták a bevándorlókat bántalmazó operatőrt.  Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az illegális bevándorlókat bántalmazó operatőrt - tette közzé honlapján a rendőrség péntek reggel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök este állította elő a gyanúsítottat, aki szabadlábon védekezik. A megalapozott gyanú szerint a negyvenéves nő kedden Röszkénél belerúgott egy emberbe, egy másikat pedig elgáncsolt, tettét több kamera is rögzítette. Az ügyészség garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást - írták. A további eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatja le.

„Féltem, ahogy özönlöttek felém, és akkor elpattant bennem valami. Kamerával a kezemben nem láttam, hogy kik jönnek felém, csak arra gondoltam, hogy megtámadtak és meg kell védenem magam” – írja. Levelében László Petra arra hivatkozott, hogy nehéz jó döntéseket hozni olyankor, amikor az ember pánikban van, és sok száz ember rohan szembe vele.

„Nekem akkor, abban a pillanatban ez nem sikerült. Nagyon sajnálom a történteket és családanyaként külön sajnálom, hogy a sors pont egy gyereket sodort az utamba, ezt akkor nem is észleltem. Pánikba estem, ahogy látom magam a felvételeken, mintha nem is én lennék. Tettemet őszintén megbántam, és vállalom értük a felelősséget” – zárja levelét az operatőr, aki úgy érzi, nem szolgált rá sem az ellene folyó politikai boszorkányüldözésre, sem a "mocskolódó, sokszor halálos" fenyegetésekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?