Ferenc pápa lehetővé tette a szentévre a papoknak az abortuszon áteső nők feloldozását

Ferenc pápa lehetővé tette a decemberben kezdődő irgalmasság szentévére tekintettel a gyóntató papoknak az abortuszon áteső nők megbocsátását és feloldozását.

A katolikus egyházfő Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének írt levelében - amelyet a Vatikán kedden hozott nyilvánosságra honlapján - a jelenkor súlyos problémái között említette az élet tisztelete tekintetében megváltozott viszonyokat. Kitért arra, hogy az abortusz tragédiáját sokan felületesen kezelik, nincsenek tudatában annak a súlyos rossznak, amit egy ilyen cselekmény jelent. Sokan mások viszont vereségként élik át ezt a pillanatot, úgy tartva, hogy nincs más kiút számukra. Ferenc pápa ennek kapcsán elsősorban azokra a nőkre utalt, akik az abortusz eszközéhez nyúltak. 

"Tisztában vagyok azzal, milyen nyomás késztette őket erre a döntésre. Tudom, hogy ez egy egzisztenciális és erkölcsi megpróbáltatás" - írta a katolikus egyházfő levelében, kifejtve: Isten megbocsátását nem lehet megtagadni attól, aki bűnbánatot tanúsított, különösen amikor az tiszta szívvel járul a gyónás szentségéhez, hogy megbékéljen az Atyával. Ez okból is döntött Ferenc pápa úgy - mint levelében írja -, hogy a papok belátására bízza a jubileumi év idején, hogy feloldozzák azokat a szívből bűnbocsánatot kérőket, akik elkövették az abortusz bűnét. 

A katolikus egyház felfogása szerint halálos bűn a magzatelhajtás, a terhesség megszakítása, s kiközösítés fenyegeti azokat, akik abortuszt követtek el. Ezen kiközösítés alól eddig csak magas rangú egyházi méltóság oldozhatott fel, akkor, ha a vétkesek bűnüket őszintén megbánták, és erősen megfogadták, hogy azt többé el nem követik.

Kapcsolódók

Kimaradt?