Bombariadó miatt evakuálták a német szociáldemokrata párt székházát

Bombariadó miatt kiürítették kedd délután az Angela Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) berlini székházát - közölte a dpa német hírügynökséggel az SPD főtitkára. Yasmin Fahimi elmondta, hogy a Willy Brandt Ház délután 3 óra körül telefonon kapott bombafenyegetést. A párt - mint a főtitkár fogalmazott -  teljes komolysággal kezelte a bejelentést, és a dolgozók védelme érdekében kiüríttette az épületet. 

"Sigmar Gabriel heidenaui látogatása óta a Willy Brandt Házat rasszista fenyegetések sora éri" - mondta Fahimi. "Abból kell kiindulnunk, hogy egy tisztán politikai cselekedetről van szó" - tette hozzá. Mint hangsúlyozta, az SPD egy pillanatra sem hajlandó eltérni a korábban hangoztatott álláspontjától.  

Sigmar Gabriel alkancellár hétfőn felkereste a Szászország tartománybeli Heidenauban található menekültszállást, ahol a hét végén menekültellenes zavargások voltak, amelyek során több mint 30 rendőr megsebesült. Az SPD elnöke a helyszínen tett látogatásakor újságíróknak azt mondta, hogy a jogállam minden eszközével fel kell lépni a rendőrökre rárontó, menekülteket fenyegető emberek ellen. "Nálunk ezeket csőcseléknek nevezik" - mondta az alkancellár.

Címlapi illusztrációnk forrása: thelocal.de

Kapcsolódók

Kimaradt?