Most a magyar külügy kérette be a román nagykövetet

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula román nagykövetet - közölte a tárca az MTI-vel.

A közlemény szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta miniszterelnök egyes hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott - kijelentéseire, amelyekkel "Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette". Ezen vádak azt mutatják, hogy "a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elitélése okoz" - fogalmaztak.

A tárcánál hangsúlyozták: a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. Ennek alapján a magyar kormány kéri, hogy a román állami vezetők a jövőben tartózkodjanak a hasonló nyilatkozatoktól - áll a közleményben.

Victor Ponta hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről "rendszeres bírálatoknak" van kitéve. A román kormányfő ezzel azokra a kijelentésekre reagált, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a Romania Libera napilapban hétfőn közölt interjúban

"Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba" - jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz. 

Zákonyi Botond nagykövet korábban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása késik Románia miatt. A nagykövet kijelentései miatt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumhoz Nagy Károly Zoltánt, Magyarország bukaresti nagykövetségének első beosztottját, aki a szabadságát töltő Zákonyi Botondot helyettesíti.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?