Az Obama bőrszínével poénkodó miniszterfeleség a házasságát félti

Obama amerikai elnök bőrszínével viccelődött Judy Salom Nir Mózesz, Szilván Salom izraeli belügyminiszter újságírónő felesége, majd törölte twitter bejegyzését és bocsánatot kért.

„Tudod milyen az Obama-kávé? Fekete és gyenge” – írta egy vasárnapi Twitter-bejegyzésében Judy Salom Nir Mózesz, majd miután több mint hetvenötezer követője közül több százan néhány percen belül elítélően reagáltak, arrogánsnak és rasszistának nevezték, törölte viccelődését.

Később több bocsánatkérő üzenetet is közzétett, melyekben elnézést kért a nem megfelelő viccért és kijelentette, hogy bőrszínükre és vallásukra való tekintet nélkül kedveli az embereket. További bejegyzésében közölte, hogy elsősorban külföldön tartózkodó férjének reakciójától tart annak hazatérése után, s reméli, hogy nem végződik válással ostoba vicce.

Judy Salom Nir Mózesz tévés és rádiós műsorokat vezető újságírónő korábban már okozott hasonló botrányt egy Facebook-bejegyzésével. 2012-ben izraeli médiaértesülések szerint a  palesztinok elleni – akkori – Felhőoszlop hadművelet idején azt írta, hogy nem lehet békét kötni olyanokkal, akik születésüktől pillanatától Izrael elleni gyűlölettel  táplálják gyermekeiket. Bejegyzése miatt akkor vissza kellett vonulnia az UNICEF nagyköveti tisztségétől, ahol Izraelt képviselte volna nemzetközi hírességek társaságában. 

Judy Salom Nir Mózesz a Jediót Ahronót című izraeli újság  tulajdonosának, Izrael legnagyobb média mágnásának, Noah Mózesznek egyik gyermeke. Az inkriminált Twitter oldal: https://twitter.com/judymozes

Kimaradt?