Nézőpont: Orbán Viktort tartják a legjobb miniszterelnöknek

A Nézőpont Intézet által a rendszerváltás utáni miniszterelnökök megítéléséről készített felmérés szerint a megkérdezettek Orbán Viktort tartják a legjobb, Gyurcsány Ferencet pedig a legrosszabb kormányfőnek.

A közvélemény-kutató cég kedden a honlapján tette közzé június elején végzett felmérésének eredményeit. Közleményükben felidézték: az 1990 óta eltelt 25 évben hét miniszterelnöke volt az országnak. A legtöbben Orbán Viktort tartják a legjobb kormányfőnek, a jelenlegi miniszterelnök egyedül több "voksot" kapott (33 százalék), mint a négy baloldali kormányfő - Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon - együtt (28 százalék). Mint kifejtették: Orbán Viktor mögött Horn Gyula (MSZP) kapta a legtöbb szavazatot (13 százalék), akit Antall József (MDF) követ (11 százalék). 

A legrosszabb kormányfőnek Gyurcsány Ferencet látják a megkérdezettek. A Nézőpont Intézet azon kérdésére, hogy az 1990 óta eltelt időszakban ki volt a legrosszabb miniszterelnök, 28 százalék nevezte meg Gyurcsány Ferencet, 21 százalék pedig Orbán Viktort. 

A Nézőpont Intézet június 5-12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készítette a felmérést. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint.

Kimaradt?