G8

Nem hiányzik a G8 az oroszoknak

Oroszország nem kéri, hogy visszavegyék a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G8 csoportba, amelyben az ukrán válság miatt függesztették fel tagságát – közölte Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes csütörtökön.

Rjabkov Bécsben a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek azt mondta: már csak azért sem kérik visszavételüket, mert Moszkva álláspontja szerint nem Oroszország hagyta el a G8-at, hanem a csoport többi tagja lépett ki abból tavaly. A külügyminiszter-helyettes egyúttal közölte, hogy Oroszországot „kevéssé érdekli ez a formátum (…), mert a G8 nem mindig volt hatékony”. Moszkvát jobban érdekli a világ húsz legnagyobb gazdaságát tömörítő G20, illetve a felemelkedő gazdasági hatalmakat – Oroszország mellett Kínát, Indiát, Brazíliát és a Dél-afrikai Köztársaságot – tömörítő BRICS országcsoport – mondta Rjabkov.

Oroszország tagságát a G8 többi tagja az ukrán válságban játszott szerepe miatt a múlt évben felfüggesztette. A hétvégén a hetek – az Egyesült Államok, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Kanada – ismét orosz részvétel nélkül találkoznak Németországban. A hétvégi csúcs kapcsán Angela Merkel német kancellár egy csütörtöki interjúban azt mondta, helyes döntés volt az orosz tagság felfüggesztése, és egyelőre nincsenek arra utaló jelek Moszkvából, hogy az ország visszatérhet a demokratikus értékeken alapuló közösségbe.

Kimaradt?