A volt Rhode Island-i kormányzó is indul a demokrata elnökjelöltségért

Lincoln Chafee volt Rhode Island-i kormányzó csütörtökön bejelentette, hogy ő is indul az amerikai demokrata párt elnökjelöltségért, és ezzel amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben.

Chafee a harmadik demokrata párti politikus, aki el akarja ragadni az elsőbbséget a messze legesélyesebbnek tartott jelölttől, Hillary Clinton egykori külügyminisztertől és first ladytől.

A 62 éves politikus a virginiai George Mason Egyetemen jelentette be indulását.

A politikus nyolc éven át, 1999-től 2007-ig republikánus párti szenátor volt, illetve rövid ideig függetlenként is politizált. 2010-től Rhode Island kormányzója volt, és hivatali idejének utolsó évében, két évvel ezelőtt lépett be a demokrata pártba. Ő volt az egyetlen republikánus párti szenátor, aki 2003-ben az amerikai csapatok iraki beavatkozása ellen szavazott.

Lincoln Chafee esélyei csekélyek ugyan, de azzal, hogy belépett az elnökjelölti versenybe, tovább gyarapította Hillary Clinton pártbéli kihívóinak a számát. Rajtuk kívül Martin O'Malley volt marylandi kormányzó és Bernie Sanders vermonti független politikus jelezte, hogy indul a demokrata párt elnökjelöltségért. 

A republikánus párt elnökjelöltségéért kilencen versengenek. A republikánusok mezőnyét Marco Rubio floridai szenátor és Jeb Bush floridai exkormányzó vezeti.

Kimaradt?