Az USA nélkül kötne klímamegállapodást az ENSZ

Az év végi párizsi ENSZ-klímacsúcson olyan megállapodást kell kötni, amelynek életbe léptetéséhez nem szükséges az Egyesült Államok kongresszusának jóváhagyása – közölte Laurent Fabius francia külügyminiszter hétfőn.

Fabius a párizsi csúcsot előkészítő bonni klímaügyi konferencián afrikai országok képviselői előtt úgy fogalmazott: „Ismerjük az amerikai politikai helyzetet. Akár tetszik, akár nem, ha a kongresszus elé kerül (a klímamegállapodás), el fogják utasítani.”

A Párizsban november 30. és december 21. között megrendezendő klímacsúcson az üvegházhatású gázok kibocsátásának olyan mértékű korlátozásáról terveznek megállapodni az ENSZ tagállamai, amely biztosítaná, hogy a Föld éghajlatának átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz képest legfeljebb két Celsius-fokkal legyen több.

Bár Barack Obama demokrata párti amerikai elnök erősen támogatja ezt, az Egyesült Államok törvényhozásában többségben lévő republikánusok ellenzik a megállapodást, márpedig a világ második legnagyobb üvegházgáz-kibocsátójának számító ország csak a kongresszus jóváhagyásával ratifikálhatna egy erről szóló, jogilag kötelező érvényű nemzetközi szerződést.

„Olyan formulát kell találnunk, amely mindenki számára értékes, és értékes az Egyesült Államok számára is, anélkül, hogy a kongresszus elé kellene vinni” – mondta Fabius, aki az év végi párizsi konferencia elnöke lesz.

Megfigyelők szerint a francia külügyminiszter szavai arra utalnak, hogy egy kötelező erővel bíró nemzetközi szerződés helyett más jogi formába önthetnék a megállapodást. Eddig az Európai Unió, illetve több, az éghajlatváltozás hatásai által súlyosan veszélyeztetett ország is amellett kardoskodott, hogy jogilag kötelező nemzetközi szerződés szülessen a kibocsátás korlátozásáról.

A Maldív-szigetek képviselője, aki a tengerszint emelkedése által veszélyeztetett szigetországok csoportjának főtárgyalója, azt mondta hétfőn, hogy bár továbbra is kötelező érvényű szerződést szeretnének kötni, „fontos, hogy mindenki csatlakozzon” ahhoz, ezért más lehetőségeket is mérlegelnek.

Korábban egyébként számos klímakutató és civil szervezet kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy megakadályozható-e a világszintű átlaghőmérséklet-emelkedés a jelenleg körvonalazódó globális megállapodással.

Kapcsolódók

Kimaradt?