Varsó ellenzi az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás korlátozását

Lengyelország ellenzi az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozására irányuló brit törekvéseket – szögezte le Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök azon a munkareggelin, melyen péntek reggel David Cameront brit kormányfővel tárgyalt.

Cameron európai körútja második napján érkezett a lengyel fővárosba, ahol a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás tervéről, illetve az EU reformjáról – ezen belül a szabad munkaerő-áramlás korlátozásának lehetőségéről - egyeztetett. A lengyel miniszterelnöki hivatal közleménye szerint az ukrán válság és az Európai Tanács által kilátásba helyezett bevándorlási kvóták kérdései is napirenden voltak. A két kormányfő nem tartott sajtóértekezletet.

A találkozás előtt Rafal Trzaskowski, a lengyel külügyi tárca uniós ügyekért felelős miniszterhelyettese úgy értékelte, hogy a lengyel-brit tárgyalások nehezek lesznek, mivel Lengyelország „nem egyezik bele a lengyeleket hátrányos helyzetbe hozó megoldásokba.” Ezzel az Egyesült Királyságban élő népes lengyel közösségre utalt. Nagy-Britannia az utóbbi években a lengyel megélhetési kivándorlás egyik leggyakoribb célja, jelenleg mintegy 650 ezer lengyel él ott.

Cameron két éve jelentette be, hogy pártja idei választási győzelme esetén 2017 végéig népszavazást ír ki arról, hogy Nagy-Britannia tagja maradjon-e az Európai Uniónak. A konzervatívok váratlan fölénnyel megnyerték a május 7-i parlamenti választásokat, és az új kormány idei törvényalkotási programjába - amelyet e héten ismertetett II. Erzsébet királynő - hivatalosan is bekerült a brit EU-tagság sorsáról döntő népszavazás törvénytervezete, amelynek megrendezése előtt London európai reformokat kezdeményezne.

 A brit kormányfő Varsóból Berlinbe, európai körútjának újabb állomására indul, ahol Angela Merkel német kancellárral tárgyal.

Kapcsolódók

Kimaradt?