Észak-Korea miniatürizálja az atomtölteteit

Észak-Korea azt állította szerdán, hogy már birtokában van annak a technológiának, amellyel rakétákra felszerelhető méretűre tudja kicsinyíteni atomtölteteit.

A nemzeti védelmi bizottság közleménye úgy fogalmaz, hogy Észak-Korea "már rég túl van azt atomfegyverek miniatürizálásának és diverzifikálásának szakaszán". "Mi nem titkoljuk ezt a tényt" - közölte a Kim Dzsong Un vezette nagyhatalmú testület.

A közleményből nem derül ki, hogy Észak-Koreának vannak-e már ilyen, rakétákra felszerelhető kis méretű atomtöltetei vagy csupán az előállításuk technológiáját ismeri.

Han Min Ku dél-koreai védelmi miniszter már tavaly októberben közölte, hogy Észak-Korea jelentős előrelépést ért el a
nukleáris fegyverek miniatürizálásában, és egyre közelebb kerül a ballisztikus rakétákra illeszthető, viszonylag kis méretű nukleáris robbanófejek kifejlesztéséhez.

A gyakran kérkedő és erősen túlzó phenjani közleményeket azonban fenntartásokkal kell kezelni. Phenjan a minap jelentette be azt is, hogy sikeresen tesztelt egy új fejlesztésű, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát. Szakértők szerint azonban mivel a rakéta a kilövés után néhány másodperccel visszahullott a tengerbe, ez nem tekinthető teljes értékű rakétakísérletnek, hanem csupán a kilövési fázis tesztjének.

James Winnefeld amerikai tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökhelyettese közölte kedden, hogy a tengeralattjáró tesztjéről bemutatott észak-koreai felvételt manipulálták, és Észak-Korea még évekre lehet az ilyen technológia kifejlesztésétől. Winnefeld állítását alátámasztotta két müncheni szakértő is, aki szerint a fotókat "erősen módosították", amire például a rakétából kitörő füstcsóva vízen való tükröződéséből lehet következtetni.

Dél-Koreát azonban így is aggasztják a történtek, mivel ilyesfajta technológia birtokában Észak-Korea jóval nagyobb fenyegetést jelent rá nézve, illetve Japánra és az Egyesült Államok kelet-ázsiai támaszpontjaira is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?