Nem várt eredményt hozott a lengyelországi elnökválasztás

A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a lengyelországi elnökválasztás első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így második fordulót kell tartani - legalábbis az exit poll eredmények szerint.

Az IPSOS közvélemény-kutató által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből kiderül: Duda a szavazatok 34,8 százalékát nyerte el. Mögötte a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski végzett a voksok 32,2 százalékával. Harmadik az áprilisi felmérésekben váratlanul előretörő független Pawel Kukiz lett viszonylag magas, 20,3 százalékos aránnyal.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást. Második fordulóra akkor kerül sor, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét.

A hivatalos részeredményeket vasárnap éjjeltől folyamatosan töltik majd fel az országos választási bizottság (PKW) honlapjára. A végleges eredményt a PKW legkorábban keddre ígérte. A második forduló május 24-én esedékes.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?