Orosz kémet fogtak Litvániában

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz állampolgárt Litvániában – közölték hétfőn a helyi hatóságok. A vilniusi főügyészség szerint a férfi az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat munkatársa, aki litván kormányzati intézményekbe, a biztonsági erőkhöz és a titkosszolgálatokhoz próbált meg beépülni.

Az 1977-ben született kémet az előző szerdán vették őrizetbe, és három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték. Ha bűnösnek találják, akár tizenöt évet is kaphat.

A litván hírszerzés azt közölte, hogy a kém a legmagasabb szintű döntéshozatal befolyásolásának céljával olyan információkhoz próbált meg hozzájutni, amelyeket kizárólag a balti ország legmagasabb rangú vezetői ismernek.

Az utóbbi évben ez már a negyedik kémkedési ügy, amelyre Litvániában fény derült. Tavaly márciusban egy orosz diplomatát, novemberben a légiirányító szolgálat egyik korábbi munkatársát, decemberben pedig a légierő egyik tisztjét vették őrizetbe, amiért állítólag Oroszországnak vagy Fehéroroszországnak kémkedtek.

Az 1991-ig a Szovjetunióhoz tartozó három balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország egyaránt aggódik biztonsága miatt, amióta 2014 márciusában Oroszország bekebelezte a dél-ukrajnai Krím félszigetet.

Kimaradt?