Meghaladta a 6600-at a nepáli áldozatok száma

Rensje Teerink, az Európai Unió katmandui nagykövete szerint továbbra sem ismert mintegy ezer, uniós országokból való állampolgár - jórészt turista vagy hegymászó - sorsa. Közülük hivatalosan 12 ember halálát erősítették meg.

A nepáli hatóságok legfrissebb, szombati összesítése szerint az országban már 6624 halálos áldozata van az egy héttel ezelőtti pusztító erejű földrengésnek, a sérültek száma pedig elérte a 14 025-öt. Több, mint százan haltak meg Kínában és Indiában is.

Egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes azt mondta, hogy az eltűnt uniós állampolgárok többségének valószínűleg nem esett baja, de nem tudnak róluk semmit, mivel elérhetetlen helyen tartózkodnak. A nepáli belügyminisztérium szóvivője szerint nem valószínű, hogy találnak még újabb túlélőket az összedőlt épületek romjai alatt.

A Jomiuri Simbun című japán lap arra hívta fel a figyelmet, hogy egy héttel a földrengés után Nepál lakosságának mintegy tíz százaléka - 2,8 millió ember - sátorban vagy ideiglenes szálláson él, és nem tudott visszatérni otthonába. Az újabb földrengéstől való félelmek ellenére azonban egyre többen térnek haza.

Már nyitnak a boltok

Egy katmandui belvárosi parkban, ahol több mint tízezer ember lelt menedékre a földrengés után, mára mintegy 2,5 ezren maradtak. A földrengés óta mintegy 400 ezren hagyták el Nepált, most már azonban zsúfolásig megtelnek a Katmanduba induló buszok, még a tetőn is ülnek emberek.

A japán újság helyszíni tudósítója megállapítja, hogy Nepálban az élet lassan ugyan, de kezd visszatérni a megszokott kerékvágásba, a fővárosban kinyílt a boltok többsége, működnek a pénzkiadó automaták is, de a vállalatok, az iskolák és más intézmények még mindig zárva vannak.

Kapcsolódók

Kimaradt?