Tízezrek ünnepelték, hogy megállapodtak az iráni atomprogramról

Tömegek ünnepelték Teherán utcáin péntekre virradóra, hogy előző nap megállapodás született Irán és a nagyhatalmak között az iszlám köztársaság régóta vitatott atomprogramjáról.

A spontán ünneplésben tízezrek, főként fiatalok vettek részt. A város autók dudálásától volt hangos, hangszórókból Pharrell Williams amerikai zenész slágere, a Happy szólt, az emberek Haszan Róháni elnököt és Mohamed Dzsavad Zarif külügyminisztert éltették, és a szigorú erkölcsrendészetre fittyet hányva az utcán táncoltak - nők és férfiak egyaránt.

Teherán, valamint a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország - egyhetes intenzív tárgyalások után jutott keretmegállapodásra Irán atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről. 

Az egyezményt a tervek szerint június 30-ig végleges formába öntik. Ha minden illetékes szinten elfogadják, fokozatosan megszüntetik az Irán ellen hozott nemzetközi szankciókat, amelyek rendkívül erősen sújtják az ország gazdaságát.

Kimaradt?