72 emberölésben vehetett részt egy most elfogott tömeggyilkos

A mexikói hatóságok letartóztattak a hét elején egy férfit, aki feltehetően részt vett 72 dél- és közép-amerikai bevándorló meggyilkolásában évekkel ezelőtt - jelentette be a helyi nemzetbiztonsági bizottság kedden.

José Guadalupe Reyes Riverát már hosszú ideje körözték a 2010-ben elkövetett mészárlásban való részvételért, 300 ezer eurónak megfelelő vérdíjat tűztek ki a fejére. 

A főként brazíliai, hondurasi, ecuadori és salvadori bevándorlók holttestét az amerikai határtól nem messze, egy farm udvarán találták meg 2010 nyarán.

A nyomozás azt állapította meg, hogy az Egyesült Államokba tartottak, de útközben a mexikói Zeta bűnbanda foglyul ejtette őket. Miután hozzátartozóik nem fizettek váltságdíjat, ők pedig elutasították, hogy belépjenek a Zetába, a bűnszervezet tagjai megkínozták és megölték őket. 

Az ügyben már korábban is voltak letartóztatások, 2012-ben őrizetbe vették a bűntény feltételezett főszervezőjét, Salvador Alfonso Martínezt is.

Kimaradt?