Repülési tilalmi övezetté nyilvánították Jemen légterét

A jemeni katonai koalíció lezárta az ország légterét, és heves bombázások vannak a fővárosnál.

Repülési tilalmi övezetté nyilvánította a szaúdiak vezette Öböl-menti katonai koalíció csütörtökre virradóra Jemen légterét, és arra figyelmeztette a térségben közlekedő hajókat, hogy ne közelítsék meg az ország kikötőit.

Hírügynökségek és arab hírtelevíziók arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábia vezette Öböl-menti koalíció légicsapást mért egy légi támaszpontra a szanaai repülőtér közelében, és megsemmisítette a síita húszi lázadók egyik légvédelmi ütegét, illetve más célpontokat is bombázott. Szemtanúk szerint a fővárosban folyamatosan erős robbanásokat hallani.

Az al-Arabíja hírtelevízió úgy tudja, hogy a szaúdi légierő teljesen ellenőrzése alá vonta Jemen légterét, és megsemmisítette a húszik légvédelmi eszközeinek nagy részét. A híradás szerint a lázadók négy harci repülőgépe és hadműveleti törzskara is megsemmisült.

Kapcsolódók

Kimaradt?